A Szépművészeti Múzeum Egyiptomi gyűjteménye 2015 és 2017 között számos vidéki helyszínen rendez időszaki kiállításokat a jelenleg zárva tartó állandó kiállítás anyagából.
Az egri Dobó István Vármúzeumban rendezett kiállítás április közepétől egészen október 23.-áig nyitva tart, és az ókori egyiptomi világnézet egyik alapgondolatát, az újjászületést állítja a középpontba.

A kiállítás felső szintje az emberek és istenek világát, valamint a közöttük zajló kommunikációs lehetőségeket mutatja be.

Az uralkodó környezetét alkotó és az állami adminisztrációt vezető előkelők világának emlékeit szobrok és hieroglif feliratos sztélék tárják elénk. A szobrokon és a sztélék domborműves ábrázolásain jól láthatók az egyiptomi művészet legfontosabb ábrázolási szabályai.
A hieroglif írást az emberi világ és az istenek közötti kommunikáció egyik eszközének tartották, hiszen a hieroglif jeleket az egyiptomi elképzelés szerint az istenek hozták létre. Az egyiptomiak mágikus erőt tulajdonítottak a használatuknak.

Az általában kőből vagy fából készült sztélé az istenekkel és halottakkal folytatott kommunikáció egyik jelképe. Többnyire sírokban, templomokban, kápolnákban ill. szent körzetekben állították fel őket.

A szentélyekben elrejtett, emberi vagy állati alakban ábrázolt isteni szobrok mellett az isteni hatalom a templomokban őrzött és szolgált szent állatokban is testet ölthetett.
A templomok melletti állattemetőkben azok az állatmúmiák kerültek elő többségben, amelyeket az oda zarándokló hívők adományoztak a templomban tisztelt istenségnek.

Macska alakú istennő szobra a Kr. e. 7-6 századból.

A kiállítás alsó szintje a halottak birodalmát mutatja be.

A halál az egyiptomiak számára csupán a földi élet és az újjászületés közötti átmenet egykori állomása volt. Ugyan világosan megkülönböztették egymástól a három szférát, az emberek, istenek és holtak világát, azonban hitük szerint számos átjárási mód és kommunikációs csatorna létezett közöttük.

Oziriszt sirató papnő szobrocskája. Ozirisz és a hozzá kapcsolódó isteni kör történetei és képmásai a halál utáni újjászületést szimbolizálták az ókori Egyiptomban. Oziriszhez hasonlóan az emberek is isteni lényekké válva születhettek újjá.

A halál utáni újjászületés egyik fontos feltétele a holttest épségben tartása volt, amit annak minél tökéletesebb konzerválásával igyekeztek elérni.
A kiállításon látható néhány jellegzetes temetkezési melléklet (koporsó, maszk és egyéb múmiadísz, szívskarabeusz, kanopusz edény, usébti) a fáraókor különböző időszakaiból származnak. Ezeket a sírkamrában, a temetkezés közvetlen közelében helyeztek el.
Mindegyikük a halál utáni, isteni lényként való újjászületés és a túlvilági életben való boldogulást szolgálta.

A fiatal, húsz év körüli papnő múmiája kiváló épségben maradt meg.

Aranyozott halotti maszkok, és koporsó töredéke. A középső és a bal oldali gyermekek múmiáihoz tartoztak.

Az egyiptomi felfogás szerint a lét - az embereké, az isteneké és a halottaké - nem merev állandóság, hanem folytonos, ciklikusan ismétlődő megújulás. Ezért a teremtéssel nem is ér véget az istenek tevékenységi köre: a teremtő isten egyben fenntartó is, aki felelős azért, hogy a világrendet újra és újra létrehozza, és a világ káoszba való visszahullását megakadályozza. Az újjászületés az emberek világa számára is folyamatosan jól érzékelhető jelenség volt.

forrás: www.egrivar.hu

fotók: Bercsényi Cintia