Hírek
2016. Július 30. 00:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Elfogták az autórablót, aki egy fiatal nő halálát okozta
A rendőrség elfogta annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta csütörtökön éjjel Gödöllőn - közölte a rendőrség pénteken.
A gödöllői Sz. Lajos, aki ellen korábban körözést adtak ki, pénteken délután egy isaszegi sörözőben került rendőrkézre.
A gyanú szerint a 35 éves férfi el akarta vinni a sértett autóját, rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellene.
A tájékoztatás szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről.
A gyanúsítottat előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatják - közölte a PMRFK.
Az áldozat a Turay Ida Színház munkatársa volt, a rabló pedig zenész, hegedűművész, az egyik videomegosztó csatornán több felvételen szerepel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 06. 07:35, csütörtök | Belföld
Belügyminisztérium: idén mintegy 66 ezer ember vett részt közfoglalkoztatásban
Idén mintegy 66 ezer ember vett részt országszerte közfoglalkoztatási programokban, így a közfoglalkoztatás tovább erősítette szerepét a társadalmi integrációban és a munkaerőpiaci felkészítésben
2025. November 06. 07:35, csütörtök | Belföld
Roszatom: a Paks II. beruházás engedélyt kapott az első betonöntésre
Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta azokat az engedélyeket, amelyek lehetővé teszik az első betonöntést az Paksi Atomerőmű 5. blokk nukleáris sziget épületeinek alaplemezébe
2025. November 06. 07:34, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a washingtoni látogatás célja a Trump-kormányzattal történtő stratégiai-gazdasági együttműködés kialakítása
A Trump-kormányzattal történő stratégiai-gazdasági együttműködés kialakítását nevezte washingtoni látogatása céljának Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook oldalára feltöltött videóban.
2025. November 04. 07:45, kedd | Belföld
Meteorológia: átlag közeli hőmérsékletű és száraz volt az október
Átlag közeli hőmérsékletű és száraz volt az október - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.

