Hírek
2020. Szeptember 08. 11:01, kedd |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Hatásosnak tartja koronavírus-vakcináit a kínai CNBG cég
Hatásosnak értékelte koronavírus-vakcináit a China National Biotec Group (CNBG) kínai gyártó az alapján, hogy Kínában már több száz ezer embernek adták be, és senki közülük nem fertőződött meg utána
- adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.Az állami kézben lévő CNBG egyik vezető tisztviselője a kínai állami rádiónak nyilatkozva arról is beszámolt, hogy a gyártó két, még tesztelés alatt álló készítménye akár három éven át biztosíthat védettséget.
A két oltóanyag a klinikai tesztek harmadik fázisánál tart, egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Peruban, Marokkóban, Argentínában és Jordániában vizsgálják nagyobb számú tesztalanyon.
Kína sürgősségi programja keretében - amely lehetővé teszi, hogy tesztelés alatt álló készítményeket is beadjanak a fertőzésveszélynek leginkább kitett embereknek, például egészségügyi dolgozóknak - a CNBG két készítményét alkalmazták eddig a legszélesebb körben.
Világszerte nyolc koronavírus-vakcina tart a klinikai tesztek harmadik fázisában, négyet közülük kínai vállalatok fejlesztettek ki.
A négy kínai oltóanyag közül a sürgősségi program keretében hármat - a CNBG két szerét, valamint a Sinovac CoronaVac nevű készítményét - hagyták jóvá civil alkalmazásra. A negyedik, a kínai Katonai Orvostudományi Akadémia által kifejlesztett, CanSino nevű vakcina használatára a katonaság kapott engedélyt. A szert a járvány által súlyosan érintett országokban békefenntartó tevékenységet folytató kínai katonáknak adták be. A Sinovac vasárnap jelentette be, hogy dolgozóit és családtagjait - csaknem háromezer embert - is beoltotta saját oltóanyagával. A CNBG szintén alkalmazta a vakcináit saját alkalmazottai körében, a múlt héten pedig bejelentette: megállapodást írt alá a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal arról, hogy oltóanyaggal látja el a dolgozóit.
A Caixin kínai híroldal pedig arról számolt be, hogy több állami kézben lévő kínai vállalat alkalmazza már a kísérleti szereket alkalmazottai körében.
A CNBG két létesítményt épített fel - egyet Pekingben, egyet pedig a vírus legkorábbi gócpontjaként ismert Vuhanban, - a vakcinák gyártására. A gyártósorok kapacitása meghaladja az évi 220 millió dózist, de akár az évi 1 milliárdot is elérheti majd, ha elkészülnek a létesítmények kibővítésével.
A Sinovac augusztus végén indította el a CoronaVac gyártását és évi 300 millió dózisos kapacitásról számolt be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.

