Hírek
2025. Október 28. 07:32, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Ismét sürgeti az árrésstop kivezetését a kereskedelmi szövetség
Az élelemiszer árak március óta 5 százalék alatti ütemben nőnek, szeptemberben pedig az éttermi árakkal kiegészített infláció is 4,7 százalékra mérséklődött.
A kormány korábban ehhez a feltételhez kötötte a kiskereskedelmi árrésstop kivezetését - hívta fel a figyelmet hétfői nyilatkozatában az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
A szövetség elismeri, hogy a rendeletben sem szerepelt soha, hogy mik a döntés konkrét céljai, az OKSZ arra hivatkozik, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter többször is beszélt arról, hogy a kivezetés feltétele a tartósan 5 százalék alatti élelmiszerinfláció.
Az OKSZ emlékeztet arra, hogy az árrésstop, mint bázishatás, legkésőbb jövő áprilisban kifut az év/év alapú inflációs mutató alól.
Ekkor ismét az eredeti pályára áll a most mesterségesen torzított statisztikai adat. Az ezt mutató számokat a május eleji adatközlésben, azaz közvetlenül az országgyűlési választások után publikálja a KSH.
"Az árrésstop fenntartásának semmiféle létalapja nincs"
- hangsúlyozza a nyilatkozatban Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára. Szerinte az árréstop legnagyobb vesztese a lakosság, és azon belül is 5000-10 000 főnél kisebb települések lakossága, azok a falvak és kisebb városok, ahol jellemzően már most sincs vagy nagyon kevés bolt van, ismertebb kiskereskedelmi lánchoz tartozó egység pedig egyáltalán nincs.
Az OKSZ főtitkára szerint az árréstop kedvezőtlen hatása a tovább erősödő boltbezárási hullám. Úgy tudja, hogy az élelmiszer kiskereskedelem 48 százalékát adó kisebb szereplők 18 százaléka készül üzletet, üzleteket bezárni. Magyarországon már 400 településen nincs élelmiszerbolt, további több száz településen nem lehet egy nagybevásárlást elvégezni - tette hozzá.
Kitér arra is, hogy a kiskereskedelmi láncoknak ebben a helyzetben korlátozott lehetőségei maradnak arra, hogy hatékonyan kigazdálkodják a hazai beszállítók emelkedő költségeit.
Kényszerűen fordulnak az olcsó import felé, és ez a stratégia rendszerszinten torzítja a hazai termékpályákat, növeli az ország élelmiszer-importfüggőségét, és ezzel közvetlenül aláássa a magyar termelők és feldolgozók piaci pozícióját.
Ezek a problémák a teljes magyar élelmiszeriparra veszélyt jelentenek.
"Az Országos Kereskedelmi Szövetség fenntartja azt az álláspontját, hogy tartós inflációfékező hatást csak a szabad, adminisztratív beavatkozásoktól mentes verseny tud kiváltani. Ennek eléréséhez ki kell vezetni a rendszerből az árrésstopot, és haladéktalanul felül kell vizsgálni mindazokat tényezőket (adók, díjak, egyéb gazdaságpolitikai intézkedések), amelyek rontják a hazai beszállítók versenyképességét" - közölte az OKSZ főtitkára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.

