Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2016. Július 21. 07:38, csütörtök | Külföld
Forrás: mti - fotó: illusztráció

Konyhakéssel gyilkolt meg egy magyar nőt élettársa Spanyolországban – gyerekek is megsérültek

Konyhakéssel gyilkolt meg egy magyar nőt élettársa Spanyolországban – gyerekek is megsérültek

Konyhakéssel gyilkolt meg egy magyar nőt spanyol élettársa a kelet-spanyolországban Benicássim településen szerdán, és megsebesítette közös gyerekeiket is - közölték a spanyol hatóságok.

A 13 éves kisfiú állapota súlyos, a 11 éves kislány könnyebben sérült meg, mindkettőjüket a közeli Castellón kórházában ápolják - részletezte Juan Carlos Moragues, valenciai kormánymegbízott, aki az ügyről tájékoztatást adott a sajtónak, hozzátéve, hogy már keresik a gyerekek rokonait.

Mint mondta, a 40 éves feltételezett elkövető maga értesítette a hatóságokat, felhívta a 112-es segélyhívószámot és bejelentette a bűncselekményt, amelyet a kiérkező csendőröknek is bevallott.

A pár szomszédait megdöbbentették a történtek, azt mondták: sosem hallottak veszekedést a lakásból.

Ugyanakkor ennek ellentmond az egyik közeli kávézójában dolgozó nő nyilatkozata, aki szerint az áldozat többször is azt mondta egy közös barátnőjüknek, hogy fél.

A nyilvánosságra hozott információk szerint a 43 éves áldozatot Krisztinának hívták, és egy idősotthonban dolgozott.

A magyar nő halála felháborodást keltett egész Spanyolországban, ahol idén ő a 26. halálos áldozata a nők elleni erőszaknak.

Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök Twitter-üzenetében ítélte el a történteket.

"Minden nemi alapú erőszak a társadalom veresége" - fogalmazott.

Benicássim településen kétnapos hivatalos gyászt rendeltek el, az önkormányzat épületén a zászlókat félárbócra eresztik, hogy kifejezzék: elítélik a nők elleni erőszakos cselekményeket.

Csütörtökön a valenciai kormány épülete előtt tartanak csendes megemlékezést.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI érdeklődésére közölte: a megölt nő lánytestvére a városban tartózkodik, jelenleg ő van a gyerekek mellett, akik magyar-spanyol kettős állampolgárok.

Az illetékes konzulátus felvette a kapcsolatot a gyerekek helyszínen lévő nagynénjével, folyamatos kapcsolatban állnak vele, és minden segítséget megadnak neki - tudatta a tárca.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld

Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában

Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.

2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld

Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek

Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.

2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld

Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését

2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld

Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet

Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.