Hírek
2012. Január 31. 13:44, kedd |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Közel jár a befejezéshez a Malina Hedvig-ügy
A szlovák kormány szerdai ülésén dönt arról a határozatról, amelynek alapján a kabinet sajnálatát fejezi ki a Malina Hedvig-ügy miatt – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
A határozatjavaslatot Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter terjeszti a kormány elé – mondta a lapnak Lenka Skorpilová, a tárca sajtóosztályának vezetője. Amint a kormány kiadja az erről szóló hivatalos sajtónyilatkozatot, az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.
„A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az emberi jogok európai egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki” – így szól a mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott.
„Annak ellenére, hogy a békés rendezést a szlovák kormány kezdeményezte, és 2011. december 6-án megkapta Strasbourgból az elfogadásról szóló határozatot, Szlovákiában nehezen szánják rá magukat a nyilatkozat
kiadására” – mutat rá az Új Szó.
A bocsánatkérés azonban a jelek szerint semmilyen hatással nem lesz a főügyészségre, amely folytatja a hamis tanúzás ügyében négy éve tartó vizsgálatot. Malina Hedvig ügyvédje annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság miniszteri bizottságához fordul, amiért a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert mobiltelefonon magyarul beszélt. A diáklány – aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett – 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz.
Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő. „Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás” – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság – idézte az ügyvédet korábban a Bumm.sk hírportál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.

