Hírek
2025. Január 18. 09:28, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Makovecz Imre tervei alapján épült óvodát és bölcsődét avattak Zalaszentlászlón

Kormányzati támogatással és a Magyar falu program forrásaiból építettek Makovecz Imre tervei alapján új óvodát és bölcsődét.
Valamint az építész által megálmodott, ugyanahhoz az épületkomplexumhoz tartozó faluházat és szálláshelyeket újítottak fel Zalaszentlászlón.
Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a pénteki avatáson elmondta: négy évtized után nyerte el végső formáját a Makovecz által tervezett épületkomplexum, miután a faluházat még 1985-ben nyitották meg, a bővítésének tervei pedig az utóbbi években valósulhattak meg. A Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló kormányhatározatban több mint 450 millió forintot biztosítottak az óvoda-bölcsőde megvalósítására, a program pedig további 150 millió forintot biztosított a befejezéshez.
Hozzátette: a kormány elkötelezett a magyar vidék, a legkisebb falvakban és városokban élők irányába, és amíg a falvakban ilyen szép számban születnek gyerekek és lesz igény óvodák építésére, felújítására, addig rendelkezésre állnak a források ehhez.
"Amíg Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, addig lesz Magyar falu program is."
Zalában a program indulása óta eltelt fél évtizedben több mint 45 milliárd forint forrást nyertek el támogatásokra - fűzte még hozzá Gyopáros Alpár.
Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként úgy fogalmazott: a vármegye és a választókerület szempontjából is példaértékű munka, ami negyven évnyi összefogással megvalósult Zalaszentlászlón. Makovecz Imre apai ágon nagykapornaki kötődésű volt, ezért is van számos általa tervezett épület Zalában, a zalaszentlászlói épületkomplexum pedig valódi közösségi tér, amelynek nagy jelentősége van a falu és a térség szempontjából is.
Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára azt mondta: Makovecz Gaudíhoz mérhető építészzseni volt, a terveit megvalósítani az építészek számára is embert próbáló feladat.
A helyi közösség mégsem az előtte álló akadályokat, nehézségeket nézte, hanem negyven évvel ezelőtt létrehozta Zalában az első Makovecz-épületet, de az igazi nagy teljesítmény, hogy évtizedeken átívelően megmaradt ez az összefogás a befejezéshez, amihez a kormány támogatását is elnyerték.
Bohár István (független) polgármestere felidézte, hogy az 1985-ben átadott faluházhoz Makovecz Imre ingyen bocsátotta rendelkezésre a terveket, és nagyobb részt a helyiek társadalmi munkájával valósult meg az építkezés. Az építész halála után indult kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően valósulhatott meg a komplexum ezer négyzetméteres bővítése az óvodával, bölcsődével, amelynek munkálatai a koronavírus-járvány idején kezdődtek és a közelmúltban fejeződtek be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében