Hírek
2016. Május 05. 13:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: Új Nemzedék Központ
Megnyitott az Új Nemzedék Egri Közösségi Tér
Megnyitott az Új Nemzedék Egri Közösségi Tér is! Rendhagyó aktivitással indították a régi helyen az új szolgáltatást a Közösségi Tér munkatársai
(Balról jobbra: Garabás Titanilla, Habis László, Pontyos Tamás)
Megújult programokkal, de a régi helyszínen várja a fiatalokat az Új Nemzedék Egri Közösségi Tér az Érsek utca 8 szám alatt.
A megnyitón Habis László polgármester elmondta, hogy szerinte jó döntést hoztak, amikor egy újabb, fiatalokkal foglalkozó közösségi teret nyitottak meg Egerben. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közösségi terek hálózatát tudhatjuk a városban. Fontos, hogy legyenek találkozási pontok a generációk között.”
A Közösségi Tér megújult tartalommal folytatja munkáját azon a helyen, ahol korábban Kontaktpont néven folyt a munka.
Pontyos Tamás, az Új Nemzedék Központ projektvezetője szerint a Közösségi Tér „picit folytatása az előző időszaknak, de igazából nem annyira”. A Kontaktpont a közoktatás-fejlesztés egy adott szegmensére, a pályaválasztásra fókuszált, az Új Nemzedék Újratöltve program viszont már a fiatalok közösségfejlesztésére helyezi a hangsúlyt. „Közös stratégiai cél az önkormányzatokkal, hogy a fiatalok helyben maradjanak, itt találják meg ragaszkodásukat és közösségeiket.” Szerinte a valódi együttműködések létrehozása a cél, és a Közösségi Tér találkozási pont a fiatalokkal foglalkozó szakembereknek. Fontos szerep jut az önkéntes munkának és a felelősségvállalásra is. Zárómondatként azt kérte: „Ne hagyjátok békén a kollégákat!”- azaz jöjjenek be minél többen, keressék a Közösségi Tér nyújtotta lehetőségeket.

A Közösségi Tér megtelt fiatalokkal
Garabás Titanilla, a szintén Egerben működő ifjúsági iroda, az Ifipont vezetője elmondta, hogy bár két ifjúsági iroda van egy városban, sok a fiatal, szükség van minél több szolgáltatóra. „Szó sincs arról, hogy a két iroda elrabolná egymástól a fiatalokat!” A két iroda összedolgozik, szakmailag is fejlesztik egymást.
A rendezvény zárásaképpen egy rendhagyó feladattal is készültek a Közösségi Tér munkatársai: a beérkező vendégek különböző, az ifjúsággal kapcsolatos feladatokat oldhattak meg.
Eszenyi Orsolya a Közösségi Tér vezetője korábban elmondta, hogy a jövőben fontos hangsúlyt szeretnének fektetni a főiskolások programjaira is, szeretnének minél több összejövetelt szervezni szakemberek számára, fórumokat és Word café beszélgetéseket tartani az érdeklődő fiatalságnak. A megnyitón felcsendülő Alvea Zsófia hangja, aki a 2015-ös Egri Csillag Születik tehetségkutató verseny győztese volt, - jó példa arra, hogy a Közösségi Tér szeretne lehetőséget adni a tehetséges fiataloknak. A tér dolgozói várják azoknak a zenekarok jelentkezését, akiknek kell egy hely, ahol jól érezhetik magukat és nyugodtan próbálhatnak.

Alvea Zsófia énekel
Az EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 – „Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve” című kiemelt projekt részeként létrejött Közösségi Tér szakemberei a következő 5 évben azon dolgoznak majd, hogy növeljék a fiatalok társadalmi aktivitását, erősítsék a nyitott, elfogadó és befogadó szemléletmódot a helyi ifjúsági munka, valamint az önkéntesség eszközével.
Az Új Nemzedék Egri Közösségi Tér dolgozóit az alábbi elérhetőségeket lehet elérni:
Közösségi Tér vezető: Eszenyi Orsolya
E-mail cím: eszenyi.orsolya@unp.hu Mobil: +3630-720-8033
Az ifjúságszakmai koordinátor: Körtvélyesi Dóra
E-mail cím: kortvelyesi.dora@unp.hu Mobil: +3630-577 4831
Honlap: www.ujnemzedek.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr
A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.

