Hírek
2015. Február 19. 10:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: Rádió Eger
Nem szerencsés főiskolai összevonásokat emlegetni
A főiskolának van saját útja és azt akarja járni.
Dr. Liptai Kálmán az Eszterházy Károly Főiskola rektora tegnap az intézmény sajtótájékoztatóján reagált arra, amiről már korábban rádiónk is beszámolt, miszerint február 3.-án Nyitrai Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője bejelentette, a kormány a jövőben szeretne egy erős Észak-kelet Magyarországi főiskolát létrehozni a gyöngyösi és az egri főiskolák összevonásával, ezzel kapcsolatban már egyeztetett a fenntartóval az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A tegnapi sajtótájékoztatón Dr. Liptai Kálmán az EKF rektora a Tv Egernek elmondta, szerencsétlen helyzet épp a felvételi időszakban intézmények összevonásáról beszélni. Az elmúlt több száz évben az intézmény minden dolgozója azon munkálkodott, hogy a főiskola egyszer egyetemmé váljon, erről az álomról, sem a korábbi, sem a mostani vezetőség nem mond le. Továbbá elmondta, hogy a főiskolának van saját útja és azt akarja járni. Minden olyan dolog, ami ettől az úttól messzebb viszi az intézményt, az szomorúsággal tölti el. – fogalmazott a rektor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.

