Hírek
2025. Április 23. 07:43, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Rendkívüli biztonsági és logisztikai tervvel készülnek Ferenc pápa szombati temetésére
Az olasz kormány és a polgári védelem külön ülésen egyeztetett kedden a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, melyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.
A biztonsági ellenőrzést máris megerősítették: a Szent Péter térhez érkezők kizárólag a kijelölt kapukon léphetnek be és hagyhatják el a teret és környékét. A Vatikán körüli utcákban tilos a parkolás.
Az olasz vasutak bejelentette, hogy szombatra rendkívüli járatokat indít Rómába, elkerülendő, hogy a temetésen résztvevő tömeg járművekkel érkezzen a városba. A római taxivállalatok tíz órás turnusokat ígértek a következő napokban.
A római kormány és a polgári védelem külön ülésen egyeztetett a szükséges biztonsági-operatív intézkedésekről, melyek a hívek tömegének és a magas szintű delegációknak egyaránt védelmet és méltó fogadtatást képes nyújtani.
A világ különböző részeiről egymás után érkeznek a Vatikánba a bíborosi kollégium tagjai, akik a Szent Márta-ház kápolnájában róják le kegyeletület Ferenc pápa koporsójánál. A Szent Márta-ház második emeletét, ahol Ferenc pápa 201. számú szobája van, és az apostoli paloták harmadik emeletét lepecsételték: az ajtókat már az új egyházfő fogja újranyitni.
A bíborosok legelső, kedd reggeli ülésén mintegy hatvanan vettek részt. A megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott. A bíborosok határoztak a temetés szombati időpontjáról, az új pápa megválasztásáig elhalasztották a boldoggá avatásokat és szerda reggel részt vesznek azon a szertartáson, amellyel Ferenc pápa koporsóját áthelyezik a Szent Péter-bazilikába. A koporsó elhagyja a Szent Márta-házat, végigviszik a Szent Péter téren, majd a bazilika főbejáratán halad tovább.
A hívek szerdán délelőtt 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, pénteken reggel 7 órától este 7 óráig járulhatnak a bazilikában kiállított koporsóhoz.
Kinevezték a kamarás-bíboros Kevin Farrellt segítő hármas tagjait: Pietro Parolin, Stanislaw Rylko és Fabio Baggio bíborosokat, akik a folyó ügyeket intézik az új egyházfő megválasztásáig.
A szombati misét hálaadó szertartás követi Pietro Parolin vezetésével a Szent Péter téren.
A Szent Péter térre vezető sugárúton megkezdték a sajtónak fenntartott állványok építését, valamint a kivetítők felállítását. Vatikáni információk szerint több mint kétezer újságíró és operatőr akkreditáltatta magát Ferenc pápa temetésére.
A stábok a Szent Péter térre néző lakások teraszait vadásszák, a tulajdonosok pedig jó árat kérnek érte. A szuvenírárusok óriási mennyiségben kínálják a Ferenc pápára emlékező ajándéktárgyakat az érkezőknek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.

