Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2011. Augusztus 21. 14:25, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress

Tiszteket avattak a Hősök terén

Tiszteket avattak a Hősök terén

Hagyományként, minden évben az államalapítás ünnepén avatják tisztté a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem újonnan végzett katona hallgatóit.

A Hősök terén zajlott tisztavatási ceremónián Hende Csaba honvédelmi miniszter a katonai életpályamodell megújításáról, míg Schmitt Pál köztársasági elnök a példamutatás fontosságáról beszélt.

Az immár hagyományként számon tartott tisztavatási ceremónia délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Hősök terén. A díszalegység bevonulása, majd a történelmi zászlók fogadása után Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte ünnepi beszédével a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem újonnan végzett katona hallgatóit. A tárcavezető kiemelte, a honvédelem megújítása után – az anyagi és morális örökség felszámolását, a rendteremtést követően – a katonai életpályamodell kiszámítható karriert, anyagi biztonságot nyújt. Ennek ellenére még hatalmas munka vár a kormányzatra. A téren álló 61 ifjú megrendítően nagy küldetésre vállalkozik, melyben mi, együtt az ország segíteni fogjuk őket – zárta szavait Hende.

Az újoncok eskütételének szövegét a tisztavatás hagyománya szerint az egyetem egy kiválóan végzett hallgatója mondta elő. A katonák régi szokást követve, a tavalyi ünnepséghez hasonlóan ezúttal is kardrántással erősítették meg esküjüket. Liszt Ferenc XV. Magyar Rapszódiájának dallamait követően Schmitt Pál, a Magyar Honvédség főparancsnoka mondta el ünnepi beszédét. Magyarország - volt;- én azt szeretném hinni: lesz! – idézte gróf Széchenyi István szavait a köztársasági elnök. Schmitt szintén ezzel a bizakodó jövőidővel köszöntötte ünneplő honfitársait a határon innen és túl. A nemzeti ünnepek viszonyítási pontot adnak, amelyekben az emberek el tudják helyezni sorsukat, meghatározhatják hovatartozásukat. Az emlékezés mellett azonban a jelenben is fontos szerepet töltenek be – emelte ki, majd az esküt tett katonákhoz fordulva Szent István intelmeiből idézett. Csak a helyét és feladatát jól ismerő, erényes ember lehet boldog, teheti hazáját naggyá. Emellett elengedhetetlen a megfelelő példa mutatása, hiszen az ország bizalma egyetlen érdemtelen katona miatt is odalehet – emelte ki a köztársasági elnök.

Az ünnepség végén a Honvéd Együttes Férfikarának előadásában elhangzott a Szózat, majd az újonnan avatott tisztek képviselői koszorút helyeztek el a Magyar Hősök Emlékkövénél. Az esemény légi bemutatóval zárult, amely során egy AN-26 típusú szállító repülőgép, valamint egy katonai helikopter- és egy Gripen-kötelék repült át a téren.

OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress/archív

Címkék: tisztavatás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről

2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld

Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása

Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.